referencia
Térrendezés
Fáy
garzonfelújítás
alapterület: 35 m2
építés éve: 2016
A XIII. kerületi épület egykori garniszállóból lett társasházzá, a benne lévő lakások alaprajzi adottságai nagyon kedvezőek, nem a belvárosi polgári házak hosszúkás konyha-nappali elosztása, amelybe bezsúfolták a plusz minifürdőt, hanem arányos téglalap alakúak. A lakás három nagyméretű délre néző ablaka sejteni engedte, hogy a belső terek átszervezésével csodát lehet majd tenni az eredetileg ablaktalan fürdőből, sötét előtérből, konyha-nappali elosztású szobából álló lakásban. A három óriási fákra néző déli ablakból az egyik a pici kamrára volt elpazarolva, míg a fürdőszoba ablaktalan és szellőzetlen volt.
A belső felújítás során a válaszfalak átrendezésével egy modern konyha-étkező-nappali elosztású garzonbelsőt alakítottunk ki, rendkívül világos nagyablakos fürdőszobával és külön wc helyiséggel, ahol a mosógép is elfért. A két kiszolgáló funkció egy közös előtér-gardróbból nyílik, amelynek a kialakítását az is indokolta, hogy a tervezéskor ügyeltünk arra, hogy a szomszéd lakással összenyitható legyen, ám ez végül nem valósult meg. A bejárati ajtón belépve azonnal a fénnyel teli étkezőt látjuk, amely egy légterű a nappalival. A hálószoba funkciót optikai térelválasztással értük el.
A térrendezés eredményeképp a zegzugos garzonból, 90 köbméternyi fénnyel átjárt lakóteret nyertünk.






















